Da Nang és Hoi An felől a vietnámi tengerparton folytattuk utunkat dél, vagyis Saigon felé. Az út harmadik állomása egy Nha Trang nevű igazi tengerparti üdülőváros volt. A Vietnám-szakértőnk úgy fogalmazott, hogy ott nincsen semmi különösebben érdekes, de mivel dolgozni és mellette leülősebben pihenni akartunk kicsit, plusz az idő szűke miatt nem akartunk nagyon befelé kalandozni az ország belseje felé, ez jó döntésnek tűnt. És az is lett.

Nha Trang egy félmilliós város, amely nagyjából félúton található Da Nang és Saigon között. Saját repülőtere van, de a megközelítésére olcsóbb megoldás a busz vagy a vonat, amellyel nagyjából tíz-tizenegy óra az út. Mi az utóbbit választottuk, és bár a MÁV-os tapasztalatok nyomán voltak aggodalmaink a kényelmet és a tisztaságot illetően, ezek végül alaptalannak bizonyultak. A másodosztály rendezett volt, a WC vállalható, büfékocsi is akadt, egyedül a szerelvény sebessége volt meglepően lassú. Mondjuk úgy, bőven lehetett nézelődni, rizsföldeket, falvakat, a távolban a hegyeket, majd már az úticél felé közeledve a vadregényes tengerpartot és a szigeteket.

Maga Nha Trang valóban üdülőváros, de így szezon elején azt kell mondanunk, hogy a szónak a jó értelmében. Szállásként könnyű volt olcsón medencés, edzőtermes, reggelit is adó szállodát választani nyolc perc sétára a strandtól. A programok és a városnézések ezúttal csak félnaposak voltak a munka miatt, de így is megtaláltuk a látnivalókat.

Nha Trang rendelkezik egy katolikus katedrálissal a dombon, és egy elmaradhatatlan Buddha szoborral egy másik dombon, alatta pagodával. A katedrális a legnagyobb, amit eddig Ázsiában láttunk, szép és letisztult. A Buddha szobor környéke lehangoló, koszos és sittes, ám a belsejébe érdemes bemenni, ahol a fafaragások egészen különlegesek.

Nha Trang másik nevezetessége cham tornyok a dombon a város északi részén, amelyet a Po Nagar tiszteletére emeltek (nevezik őket Po Nagar tornyoknak is) a 8-11 század között. A Po Nagar istennő nevének jelentése, az „ország édesanyja”. Valaha több torony lehetett, de mára csak négy áll, formájában és stílusában az angkori romokra emlékeztető, csak rozsdavörös téblából készült épületek, középen a termékenység szentélye áll. A Po Nagar tornyok minden nap ötig várják a látogatókat (sok van belőlük) és a belépő a jelképes 40 000 dong. 

Aki kulturális érdekességre pályázik, annak tudjuk még ajánlani a város déli csücskénél az Oceanográfiai Múzeumot, amelyben nem is csak a tengeri élőlények (és kipreparált holtak) bemutatása az érdekes, hanem hogy az egész egy döbbenetes utazás a szocreál 80-as évekbe. A múzeum a kikötőnél van, hatig tart nyitva és a belépő a szokásos 40 000 dong. Mást ott nem is találunk, mert a katonák a kikötőbe nem engednek be.

Az építészeti látnivalók mellett a legfontosabb program és látnivaló Nha Trangban a strand. Több kilométeres homokos partszakasz áll a turisták rendelkezésére, sok helyen napágyakkal. A szezon elejének előnyeit és hátrányait itt lehetett a legjobban érezni. Abszolút pozitívum, hogy még nem voltak tömegek, és bár Pattayához hasonlóan itt is sok az orosz turista, kevésbé magamutogatóak és harsányak. Hátrány, hogy igazán strandolásra alkalmas napok nem voltak, a hatalmas hullámokban ugrálni lehet, de az ember kifullad fél óra után, szárítkozik egy kicsit, és elég is volt a napból. Ráadásul pont az időjárás miatt az egyébként népszerű és nagyon ajánlott sznorkellinggel egybekötött, három-négy szigetet körbejáró hajótúrák nem annyira élvezetesek, ezért ezt kihagytuk. 

A szigorúan vett városi látnivalók után egy nap robogóval távolabbra merészkedtünk. Némi ötletelés után a Ba Ho vízesésekhez indultunk el, ami huszonöt kilométerre van északra, közben egy fotogén halászfaluval az út mentén és egy padogával a dombon.

A Ba Ho nagyszerű választásnak bizonyult, mert kicsi bemehettünk a már napok óta a távolból csodált hegyek közé. A hely egy kiépített park, étteremmel, medencével, fotózkodó helyekkel egy folyó/patak partján, ahol egy ideig békésen sétálgatni lehet, majd jön a mászás a sziklákon kötelek és vaslépcsők segítségével felfelé a víz partján. Az út tökéletesen kijelölt, annak, aki volt valaha szurdoktúrán, nem is nehéz, vagy teljesíthetetlen terep, pont annyira izgalmas, hogy élvezetes legyen. Az élvezetet pedig fokozza a csodálatos természeti környezet, a kilátás a környező (meglepően magas) hegyekre, és hogy bárhol, ahol a patak kiszélesedik kicsit, van lehetőség fürdeni.

Miközben az ember a hűvös, de nem hideg vízben piheni ki a felmászást, és egy kőről lezubogó hullámok masszírozzák a vállát, könnyű az élet császárának érezni magunkat. A Ba Ho park egyetlen hátránya, hogy korán zár, fél 5-kor, mondjuk, a szurdokban hamar lemegy a nap.

A kiránduláson és a városnézésen felül Nha Trangban a legnagyobb élvezetet az evés jelentette. A szokásos vietnámi szendvicsen felül két remek helyet fedeztünk fel. Az egyikben kizárólag rizslapokból készült ételeket árultak, de abból mindenfélét. Tészta formára vágták az átlátszó rizslapokat, és salátát készítettek belőlük. Zöld mangót és húst csomagoltak bele kis, ízletes hengereket készítve. Többféle feltéttel bíró „vietnámi pizzából” is ettünk párat, amelyeknek vastagabb rizslap-alapja is különbözött. A legjobb választás egy kombó-tál volt, amivel adtak mindent. Sokat elárul, hogy amikor megrendeltük, aggódtak, ketten meg tudjuk-e enni. Nem volt gond.

A másik törzshelyünk az éjszakai piac közepén lévő tengeriherkenytű étterem lett, mert az áraival, az ételek minőségével és változatosságával egyetlen más hely sem tudta felvenni a versenyt a városban. Kóstoltunk grillezett, sajtszószos tengeri sünt (semmi különös, viccesen tenger-íze van), vietnámi szószós rákot (nem tudom, mi van a szószban, de kell nekem a receptje), rizsföldi angolnát és krokodilt többféle elkészítési mód szerint. És minden finom volt, arról nem is beszélve, hogy a család, amelyik a helyet üzemelteti, mennyire közvetlen és barátságos. 

Mindennek köszönhetően Nha Trangtól pont azt kaptuk, amit akartunk: kis lazítást, mielőtt megérkezünk a nyüzsgő Saigonba.