A tíz napba belezsúfolt egy hónapnyi borneói élményt Langkawi-szigetére utaztunk kipihenni. Maláj ismerőseink azzal "riogattak", hogy a szigeten semmit sem lehet csinálni csak élvezni a strandolást a türkizkék vízben és a heverészést a vakítóan fehér homokban. Borneó ezer arca és megannyi izgalma után ez elég kívánatosnak tűnt, és aztán félig igaznak is bizonyult. De tényleg csak félig.

Langkawi (malájul Pulau Langkawi) az Andamán-tengeren található Malajzia északi és azon belül nyugati részén, már egészen közel a thai határhoz. Valójában a Langkawi nem is csak egy sziget, hanem az egész kilencvenkilenc szigetből álló szigetcsoport neve, ahol ez a legnagyobb. A mérete közepes, nagyjából 480 négyzetkilométer, ami azt jelenti, hogy pár nap alatt bejárható, felfedezhető. A környéken található, gyakran a versenytársaként emlegetett Penang ellenében Langkawiban inkább a természeti csodák dominálnak. A sziget jó részét dzsungel, mangróveerdők vagy hegyek borítják, a terület relatíve ritkán lakott. A nyaralóövezetek a partokon vannak, méghozzá elég sűrűn, mert Langkawi Malajzia legkedveltebb nyaralóhelye, részben a valóban lenyűgöző tengerpartok miatt, részben mert a hely duty-free, vámmentes övezet és sok minden (főleg az alkohol és az édesség a vonzó) olcsóbb jóval, mint a szárazföldön. 

Szállást Cenangban foglaltunk, a leghíresebb strandtól pár száz méterre kis házakban. Körbejárva elég hamar kiderült, hogy ez a hely elég egyértelműen turista-övezet, amelynek előnye, hogy sokféle szállás, étterem és bolt van, de főszezonban zsúfolt lehet. A mi időzítésünk tökéletesnek bizonyult, mert az időjárás jó (ez alatt a gatyarohasztó meleget kell errefelé érteni, nagy ritkán lezúduló esővel), de a ramadan miatt maláj turista kevés van, és minden békés. (Egyébként külföldi turista sincs még annyi, mint a járvány előtt volt, de a házigazdánk mondta, hogy az európaiak lelkesen jönnek, sokan egy-két hónapra). 

A tenger pont olyan meseszép, amilyet vártunk. Tiszta, kék, a távolban kéklik a többi sziget, mint egy trópusi paradicsom képeslapján. Az már kevésbé képeslapra illő, hogy a szép, fehér homok tűzforró, a tengervíz 31 fokos, vagyis cseppet sem hűsítő, és egy-egy felbukkanó medúza is eléggé el tudja rontani a fürdőzést (szerencsére nagyon-nagyon ritkák). Ebből – mondjuk – sejthető, hogy nem vagyunk azok a típusok, akik napokat töltenek strandon heverészéssel, elég nekünk egy órára lemenni fürdeni egyet. 

Amikor végre kicsit utolértük magunkat a munkával, akkor sem a strandon töltött idő hossza indult növekedésnek, hanem útra keltünk a szigeten. Motorral, mert bár taxit is lehet hívni, de annyira normális és nyugodt a forgalom, hogy az óvatosabb vezetőknek sem rémisztő. Szóval körbemotorozva kihagyhatatlan lehetőség, ha erre jár az ember, a Langkawi Skycab, ami a világ legmeredekebb drótkötélpályás felvonója. 2150 méter hosszan emelkedik fel sziget második legmagasabb pontjára, a Gunnung Machinchangra 700 méter magasra.

A füldugulás és a döbbenetes kilátás garantált. Tériszonyosoknak semmiképp sem ajánlott a kaland, így is gyomorszorító, és mi még csak nem is fizettünk extrát az üvegaljú fülkéért (egyébként felvonó ára borsos, 85 ringgit, bár ebben extrák is vannak, erről később). Először egy köztes állomás van, ahol felfelé ki lehet szállni, és körülnézni, majd folytatni az utat a csúcsra. Itt a sast formázó üvegplató még épülőben volt, valószínűleg nem semmi élmény lesz, ha elkészül. A csúcson aztán minden irányba körbe lehet nézni, a zöld hegyek, fehér sziklák és a kék tenger látványára együtt nincsenek szavak. (Megjegyzések: napos időben nagy a pára már déltől, és bár úgy is szép, de kevesebbet látni, cserébe meleg van. Nagyon-nagyon.)

A hely másik híressége a Langkawi Skybridge, ami 600 méter magasan egy 120 méteres híd két hegy között. Kilátás és adrenalinfröccs, amikor a szélben picit bemozdul az egész híd. A hídra egyébként van külön belépő: ha az ember vállalja a lépcsőzést, akkor 6 ringgit, és 16 ha egy kisebb siklófélével megy el odáig. Egyébként a séta sem egy nagy szám, tíz perc, csak némi melegtűrő képesség kell hozzá. 

Miután kicsodálkoztuk magunkat a hegyen, és lelanovkáztunk, megnéztük, milyen szolgáltatás van még a jegyben. A kiinduló állomás egy Oriental Village nevű műfalu boltokkal, kávézókkal, éttermekkel és látványosságokkal, de eléggé félgőzzel működött. Mindenesetre ebédelni tudtunk (a nasi goreng mindig jó megoldás) és vettünk még vizet, mert a hőségben literszámra fogy. A többi látványosság azonban többnyire csalódást keltő volt. A Skydome egy három perces show-félre egy planetáriumban, de se nem informatív, se nem szórakoztató. A SkyRex egy 4D kaland a Jurassic Worldben, zseniális lehetne kicsit komolyabb technikát mögé téve. Ami viszont nagyszerű szórakozást jelentett az a 3D Art múzeum, ez kiváló lehetőség és fotózásra, játékra, marháskodásra – röviden: ötletes.

Visszafelé, ha már volt motorunk, megnéztünk két másik strandot, de arra jutottunk, hogy a homok ott is forró, a tengervíz ott is meleg, így végül egy mólónál kötöttünk ki (ahonnan egyébként a naplementés -ivós hajótúrák indulnak), és ittunk egy sört. Közepesen drágán. Mire hazaértünk, megsültünk, megizzadunk, homok hullott belőlünk, már csak a légkondis szoba volt az álmunk.

Másnapi programnak lefoglaltunk egy félnapos utat a mangroveerdőbe csónakkal. Ez részben ellenkezik az elveinkkel, mert nem szeretjük és nem is viseljük jól a vezetett túrákat, de a csónakázásért kompromisszumot kötöttünk. És még egyet akkor, amikor a félnaposat választottuk, kihagyva a tengerre való kihajózást, mondván, hogy szigetet már láttunk. A dolog egyébként jól szervezett volt, kocsival hoztak vittek a szállásunk elől, beraktak a hajókba és hozzáértő kísérőnk volt, aki egyébként a vadvédelemnél dolgozik a szigeten.

A program több részből állt. Megnéztünk egy halfarmot, ahol ráját simogattam. Megnéztük a sziget jelképének számító sasokat vadászat közben a folyó felett, impozáns madarak. Láttunk karnyújtásnyi távolságból majmot, kígyót (fél órád van, ha megmar), denevért, barlangot, sziklákat, de a legjobb alapvetően a mangrove erdőben a folyón csónakázni volt. Ezért megérte. Aztán egykor leszakadt az ég, és extra jó döntésnek bizonyult a félnapos túra. Egyúttal azt is eldöntöttük, nem megyünk ilyen fizetett-vezetett utakra csoporttal, a mi tempónknak túl lassan vagy gyorsan történik minden, túl sok a shoppingolási lehetőség, és valakire mindig várni kell (na jó, sokszor ránk).

A következő napokban aztán már csak pontosan azt csináltuk, amire szerintünk Langkawi igazán való: strandolás, evés, ivás, pihenés. Tökéletes.