Ígértünk egy külön bejegyzést arról, hogy mit eszünk itt kint. Elsőként le kell szögezni, hogy próbálunk minél inkább a helyi módon étkezni, egyrészt mert olcsóbb, másrészt mert izgalmas. Általános igazság, hogy döbbenetes milyen mennyiségű és változatosságú ételt árulnak úton útfélen. Egymást érik a kis családi kifőzdefélék, ételt áruló kiskocsik, ebben az országban kizárt éhen halni. Viszont az adagok kicsik, egy kisebb nőnek pont megfelelnek egy étkezésre, egy nagyétkűbb férfinak viszont már kevésnek bizonyulhat.  

A reggelik

Komolyan elképzelésem sincs, mi erre a hagyományos reggeli, mert amit mi Európában annak gondolunk, az itt nem jellemző. Felvágott nincs, sajt alig, virslit egy két helyen láttunk, tojás van (és elképesztően olcsó), de azt meg csak a szállodákban eszik reggelire. Nem édes kenyeret öt napba telt találni, ezen kívül apró, valamivel töltött croissant-ok és péksütik vannak. Abból viszont rengeteg. Amikor meguntuk az édeset, próbaképp vettünk egy darab vietnámi szalámit, hogy valami újszerű is legyen a reggelikben. Ez fehér volt, paprika nélküli, borsos, és leginkább valami hurkafélére hasonlított. Nem rossz, de nem lesz a kedvencünk. 

Levesek

Az ország tele van levesezőkkel (a fenti képen vásárban zacskós levest áruló fiúk, baloldalt Prachuap Khiri Khanban az egyik kedvenc levesezőnk), ahol 250-450 forintért (mérettől függően) kapni egy tál levest. A levesezés menete, hogy ki lehet választani a kellékeket: a tészta fajtáját (üvegtészta, rizstészta, tojásos tészta, a többire még nem jöttünk rá), a levesalap fajtáját (csirke, disznó, üres leves), a belekerülő húst (csirke, marha, disznó) és a csípősség fokát. Az utóbbi szerintem csak alibi, mert mindegyik csíp. Mindegyikhez hoznak még babcsírát meg valami zöld leveles-zöldséget, amit egyelőre nem tudtunk beazonosítani, bár a piacon is láttuk. 

A thaiföldi klasszikusnak számító tom yum levesből a rákkal készülőt még nem kóstoltam, de kétféle változatát már igen.  A tom yum gai,  a csirkés változat, amit a fenti kis családi kifőzdében ettem eltért a töbi levestől. Nem pokoli csípős, nem tartalmaz koriandert és egyébként is az erős fűszeres sűrű alap helyett inkább savanykás. A másik változat halleves volt, mondhatni halászlé, de csípős és sokkal sokkal erősebben savanykás, fűszeres ízzel a belé rakott citromfűtől, lime-tól meg a kaffir lime zöld levelétől.

Szerintem még több helyen is ki fogom próbálni a tom yum levest, mert arra jöttem rá, hogy olyan, mint a lecsó, sok változata van. 

Húsételek

Tapasztalataink szerint a thai ételek egy része alapvetően úgy nézn ki, hogy rizs vagy tészta szósz, lehetőleg csípős, ahhoz tartoznak zöldségek (bambusz, paprika, babcsíra stb.) és valami hús.  A kulcsszó a stir-fried vagyis serpenyőben/wokban készítik, sokszor a tészta vagy a rizs is pirított.  Ebből végtelen változatosságú ételeket lehet készíteni a fűszerezéstől és a hús fajtájától függően.  Csirkével egészen hétköznapi étel, koktélrákkal vagy tintahallal már különlegesebb. Van, ami red curry-vel készül, abban chili, curry, kurkuma, fokhagyma és koriander van, másik meg sárga curry-s, ami nem csípős, de köményt és gyömbért is tartalmaz (a fenti képen).  

Két kedvenc ételeink közül az egyik a pad thai lett, amely itt egészen más mint az otthoni pad thai. Az alapja sült tészta valami szósszal, babcsíra, csirke, koktélrák és apróra tört kesudió van benne, és az eddigi tapasztalatok szerint azon kevés dolgok között van, ami nem csípős. (Az oldalsó képen nem ez látható, hanem a vásárban a sült? főtt? csülköket áruló hölgy.)

A Pad Kra Pao az itteni kommersz, egyszerű étel, a másik kedvenc. Olyan, mint az olaszoknak egy tészta vagy nálunk egy tök sima pörkölt. Mintha bolognai alap lenne, darált csirkehús megsütve, valami csípős fűszerrel, de nem szószosan, rizzsel és egy tükörtojással a tálalva. Ezen a fűszerek közül a helyi holy basil, a szent bazsalikom vagy tulsi van, ami valamennyira hasonlít az otthonira, és itt a gyógynövények királynőjeként emlegetnek. Paradicsom azonban nincs benne.

Ezeken az egytálétel féléken túl úton útfélen lehet kapni pálcikára/nyársra tűzve rengeteg húsfélét. Csirkekockákat, májat, szívet, zuzát de ilyen debreceni kolbász-félét is. Ezeket előtte különféle pácba áztatják (bizarr volt tömény curry és koriander ízű kolbászt enni) és helyben sütik ki a parázson. Illetve a forró olajban hirtelen kisütött dolgok is népszerűek, szándékosan írom, hogy dolgok, mert krumplit, sajtot, csirkét, halat, tavaszi tekercset, sőt szöcskét, csíbort, pondrót is kisütnek és még sorolhatnám.

Ezeket kevésbé kóstoltuk meg, mert kevésbé preferáljuk a bő olajban sütést, csak a rovarevéssel tettünk egy kísérletet. A szöcskefélék fűszeresek és ropogósak lesznek kisütve, jó rágcsálnivaló, mint a chips. 

Desszertek

Nagyon sok mindent még nem próbáltunk mert nem vagyunk édesszájúak. A kókuszpudingot egész apró tányérkákban adják, két falat az egész, de tömény kókusz. Ezen kívül ettünk kókuszpalacsintát, ami szintén a maga egyszerűségében csodálatos két falatnyi csemege.

Édességek helyett inkább a gyümölcsöket kóstoltuk meg. A leggyakoribb erre a banán, abból egy tucatfélét árulnak a piacon, és az aprók a legfinomabb, krémesebb, mint amit megszoktunk. Ezen kívül próbáltuk a mangót, az alma helyi változatát, és a duriánt, ami arról híres, hogy a világ legbüdösebb gyümölcse, sok helyről ki is van tiltva. Mi taktikusan feldarabolva vettük meg (lásd a lenti képen a duriánt daraboló hölgyet), mert úgy már nem érezni az a penetráns rothadó szagot, ami amúgy jellemzi.

Na persze, ha valakinek a gyomra nem bírja befogadni mindezeket a finomságokat, vagy ódzkodik megkóstolni őket, akkor van itt más lehetőség is:

A halak és tengeri herkentyűk sokfélesége megérdemel egy külön bejegyzést, azt már Sándor fogja írni.