Thaiföldre érkezésünkkor egy fél napot eltöltöttünk Bangkokban (egy fél estét és egy délelőttöt), és azalatt az idő alatt a város nem lopta be magát a szívünkbe. Túlságosan zajosnak, nyüzsgőnek, kaotikusnak tűnt, elég nagy volt a kulturális sokk Budapest után. Mivel most már öt hét thaiföldi utazgatás után érkeztünk vissza a fővárosba, kíváncsiak voltunk, hogy ezúttal milyen benyomást tesz. 

Hát egészen mást. Bangkok még mindig egy hatalmas, kaotikus és nyüzsgő város, de lehet élvezni, sőt szeretni is. Ám van pár dolog, amire érdemes előre lélekben felkészülni.

Az embert a reptérről kilépve mellbe vágja a hőség. Nem simán nyári meleg van, hanem szauna, és az év jó részében (májustól októberig) ehhez jön a száz százalék körüli páratartalom. Csak sok liter vízzel, nap többszöri zuhannyal és átöltözéssel lehet túlélni. Nem szégyen, állítólag a helyiek is ezt csinálják... 

Amit szintén meg kell említeni, az a város elképesztő ellentmondásossága, ahol a sikátorokban, fémtetős bódék állnak, amik között patkányok szaladgálnak (láttunk!), miközben mögöttük/felettük modern felhőkarcolók és bevásárlóközpontok merednek az égnek, amik teljesen a nyugati világot és a jómódot jelentik. Nagyobb szociális érzékenységgel megáldott utazóknak ezt nagyon rossz érzés nézni, vagy idővel napirendre térni felette. 

Mindenki rá akarja tukmálni a turistára a portékáját. A legrosszabbak a tuktukosok, az első nap végére már megőrültem attól, hányszor állítottak meg, és próbáltak meggyőzni arról, hogy ők jobban tudják, hová akarok menni. A pofátlanság lenyűgöző, és észnél kell lenni. Ha azt mondják, hogy egy látványosság nincs nyitva (általában azért mert "buddha-day" van), de ők tudnak valami jobbat, elvisznek, az átverés, aminek nem szabad bedőlni. A lényeg, hogy az ember keményítse meg magát, és századszor is a fejét rázva mondjon nemet, ha arról van szó. 

A városról útikönyvek és útikalauzok jól összeszedik melyek azok a látványosságok, amelyeket nem érdemes kihagyni. A királyi palota, ahova 500 bath a belépő, de megéri, még a hatalmas tömeg ellenére is. A jegyhez tartozik egy félórás táncos színházi bemutató is, ahova el is viszik a palota kijáratától az embereket. Nem érdemes kihagyni, kifejezetten érdekes élmény egy khon előadás részleteit látni.

A királyi palotához hasonlóan kötelező látnivaló a Wat Arun (belépő: 100 bath), Bangkok legrégebbi buddhista temploma, amely különösen naplementekor ragyogó látvány. Itt is rendkívűl sok az ember – a thaiok tradicionális ruhába költözve érkeznek és készítenek magukról fotókat.

Vásárolni szeretőknek a Donwtown rész kihagyhatatlan, Central World a világ egyik legnagyobb plázája, ahol európai módon mindent lehet kapni, de vékonyabb pénztárcának negyed óra sétányira van a Pratunam market, ami egy klasszikus ázsiai piac, ételekkel, elefántos nadrágokkal, és mindennel, ami szem szájnak ingere. Aki egyáltalán nem akar shoppingolni, annak a skywalkon, ami összeköti a helyeket és a plázákat, egyszerűen érdemes végigsétálni, és figyelni az embereket. 

Ami kicsit csalódást okozott, az a sokat dicsért Khao San Road volt, a város buli utcája. Minden túl van árazva, és esténként annyira megtelik, hogy lépni sem lehet, miközben a különböző bárokból, bulihelyekről kiszűrődő hangzavar halláskárosodást okoz szinte. Nekünk ez a totális kakofónia inkább elrettentő, mint bulira csábító volt – bár ez zenei ízlés kérdése is. Hasonlóan nem lett kedvenc a Kínai negyed sem, a bazárok végtelen során kívül (ahol a változatosság jegyében kínai lámpásokat és mindenféle igazi kínai piacra illő dolgot árultak) az egyetlen érdekesség a kínai buddhista templom volt (Wat Mangkon Kamalawat), amiért viszont megérte odamenni. 

És akkor következzenek azok a dolgok, amiket érdemes megcsinálni, kipróbálni Bangkokban, de nem feltétlenül szerepel az első helyen az útikönyvekben. 

Bemenni a nem díszes, nem turistákkal tömött buddhista templomokba, amiből úton útfélen találni, és megcsodálni a csendben a szobrokat, érezni valamiféle spiritualitást, amit a tömegben nehéz. 

A bangkoki nemzeti múzeum a palotától nincs messze, a belépő 200 báth, de ezért több épülettömbben rengeteg kiállítás nézhető meg, csak ez egy félnapos program annak, akit kicsit is érdekel a kultúra. 

Ilyen a hajózási múzeum is, amelynek a megközelítése gyalog legalább olyan izgalmas a kis csatornák partján. Maga a múzeum egészen kicsike, de mindent egybe véve Bangkoknak ez is egy különleges arca. Megközelíthető egyébként a csatornán át is, ahol csoportos hajóutakat épp úgy vezetnek, mint ahogy magánhajókat is lehet bérelni (két óra 2000 bath).

A Lumphini park nincs messze a plázáktól, a bangkoki Centrál-parknak nevezik, de nem a mérete miatt (bő fél óra alatt megkerülhető), hanem a háttérben tornyosuló felhőkarcolók miatt. A park érdekességei a vizekben tanyázó hatalmas varánuszok (tényleg nagyon nagyok!!), illetve a tavon a hattyú formájú vízibiciklik használata ingyenes, azzal lehet a legjobban vadászni a parton napozó varánuszokra. 

Érdemes kipróbálni a bangkoki tömegközlekedést. Kaotikus, mint maga a város, de olcsó, és valójában a négyszer olyan drága tax/tuktuk is ugyanúgy áll a dugóban (a dugók és a szmog egyébként rémesek, budapestiként ennek a negyedéhez sem vagyok szokva). Kétféle busz van, a legkondis-modern, és a régi csotrogány, a jegyár különböző (8 vs 15 báth), de ugyanazon a vonalon hol ilyen jön, hol olyan. Akár olyan szórakoztató élményben is lehet az embernek része, hogy a busz csak úgy lerobban.

Közlekedés terén még ennél is jobb szórakozás az úgynevezett orange flag/narancssárga zászlós hajó, ami rengeteg mólónál megáll, nagyon gyors (hajaj, tövig nyomja a kapitány a gázkart), elvisz a főbb látványosságokhoz, és a turista hajóktól csak az árában különbözik (erre egy jegy 16 bath). A hajó meg a tömegközlekedés nem csak az A-ból B-be jutást jelenti, hanem maga egy kaland, kulturális élmény és városnézés egyben. Mi gyakrabban használtuk, mint bármi más járművet. 

A bangkoki programok között központi szerepet tölt be az evés. Azt már megállapítottuk, hogy Thaiföldön nehéz éhen halni, és ez továbbra is igaz, és érdemes nem a turistáknak szánt részen, a turistáknak szánt éttermekben enni. A szokásos thai gasztronómián túl a legjobb elütni az éhséget néhány "pálcikával", ahogy egymás közt elneveztük a hurkapálcikára felszúrt dolgokat, amiket kisütnek grillen vagy olajban. Ezeket tuktukból, kordéból, kisasztalról árulják mindenhol, és a hurkapálcikán minden és bármi lehet, virsli, rizs, csirke, hal, rákfasírt, rántott hús, surimi, simán rák, zöldség, enoki gomba, mindenki ízlés szerint válogathat. Általában 3-4 pálcika már egy jó kis könnyű ebéd, és a költség még mindig 60 báth alatt maradt.

Egy másik élvezetes különlegesség a thai barbecue. A jó helyeken ez úgy működik, hogy kihoznak egy nagy tányérnyi húst (esetleg tengeri herkentyűkkel) meg zöldségeket és gombát, mindehhez pedig egy cseréptálban parazsat és rajta egy kuglóf formára hasonlító fémedényt, aminek a közepe domború, körbe pedig mély. Ez felkerül a parázs fölé, és a domború részen kell a húsokat sütni, míg körbe, a gyűrűrészbe húsleves kerül, abban fő meg a gomba, a zöldség és az üvegtészta. Igazi hosszan ücsörgős, sörözgetős, grillezős élmény egy asztalnál, és mire leég a parázs nagyjából minden el is készül.  A thai barbecue tökéletes búcsúzás volt Bangkoktól, és egyben Thaiföldtől is, mivel lejárt a negyvenöt nap, és országot váltunk. A szilvesztert már Kambodzsában, Siem Reapben töltjük.