Az előző bejegyzésben beszámoltunk arról, miért választottuk Koh Tao-t és hogyan lehet odajutni, most pedig következzenek a tapasztalatok és élmények a szigetről. 

Hiába vagyunk már hetek óta Thaiföldön, Koh Tao sok mindenben más tapasztalatot jelent. Először is a sziget kicsi, nagyjából húsz négyzetkilométer összesen, amin három városka-féle van délen és nyugaton, egyébként pedig hegyek, öblök és ezeken mindenfelé hotelek vagy resortok, ahogy a helyiek nevezik, mivel nem csak szállást, hanem kikapcsolódás lehetőséget is nyújtanak, többnyire mesés környezetben. A szigetről kis területe miatt azt feltételezné az ember, hogy könnyen bejárható, de ennél nagyobbat nem is tévedhetne. 

Bár a legmagasabb pontja Koh Tao-nak mindössze pár száz méter, a sziget mérete és a dombok száma miatt az ember bármerre indul el, rendkívül meredek emelkedőkre és leejtőkre számíthat. Ez a kerékpározást, hacsak nem hiperedzett és vérprofi valaki, gyakorlatilag esélytelenné teszi. Marad a gyaloglás és az egész Thaiföldön népszerű robogózás. Az előbbit nehezíti, hogy a járda ismeretlen fogalom, és egy nap alatt is tisztességes izomlázra lehet szert tenni a kaptatók és lejtők során, ám robogózás is egészen más élmény itt, mint a viszonylag sík szárazföldön.ű

A robogók eleve nagyobb köbcentisek, több lóerővel, hogy megbirkózzanak az emelkedőkkel. Ez azonban még kevés, itt már a robogós rutin is kell. Mihez kezd az ember, ha a robogója egyszerűen csak leáll, mert nem bír felmenni az emelkedőn? Milyen érzés, ha olyan meredek a leejtő, hogy lenézni is szédítő, és közben meredeken kanyarog az út? Ráadásul, amit a térkép és a helyiek is még betonútnak neveznek, az egy másfél méteres, betonlapokból kirakott valami, ami a fák közt vezet dombra fel, dombról le. És bizony, ha esik, akkor nedves és a szélein a rothadó gazok, levelek miatt csúszik...

Miután ilyen extrém körülmények közt, a Mango bay felé vezető nedves hegyi úton nekünk is sikerült eldőlni a leálló robogóval, és szégyenkezve vittük vissza a szállásra a karcolásokkal, a recepciósok megnyugtattak, hogy az emberek 80%a kicsit megnyomva hozza vissza a bérelt járművet (egész Thaiföldön itt van a legtöbb robogóbaleset). Ráadásul az az út tényleg a legmeredekebb mind közül, a végső szakasza most még járhatatlan is (nem is jutottunk el az öbölbe, az út egy szakaszánál, a kilátópontra belépőt szedő hölgy lebeszélt róla minket). Mondjuk, ez meg nem nyugtatott, de jelzi, hogy tényleg az legyen bátor a robogóval, akinek van rutinja, nem itt kell ismerkedni a két keréken száguldás gyönyöreivel. 

A szigeten a fő program a búvárkodás és a sznorkelezés. Búváriskolából van vagy harminc itt, mind nagyjából hasonló áron működik, és négy napos, hivatalos végzettséget adó (PADI) tanfolyamokat tartanak kb 8000-9000 bathért. A sznorkelezés egyszerűbb, mert Koh Taón olyan harminc kisebb-nagyobb öböl van (néhány, mivel szállodához tartozik, fizetős), és ezek mindegyike érdekes tud lenni ebből a szempontból a korallok és a közöttük élő halak miatt. Külön attrakció a déli részen található Shark-bay (lenti képen alkonyatkor), mert ott lehet találkozni Feketeúszójú szirticápával, amelyek egyre ritkábbak sajnos, viszont az emberre egyáltalán nem veszélyesek, valamint teknősökkel, amint a korallokon megtelepedett algákat eszegetik.

A sznorkelezéshez érdemes befizetni egy egynapos hajótúrára (fejenként 500-800 bath egy napra), mert az északi öblök a szárazföldön egyáltalán nem közelíthetők meg, esetleg alternatíva lehet a kajak, amit a legtöbb strandon lehet bérelni. A víz alatti élővilágot illetően színes korallokra nem érdemes számítani, ám a halak változatossága, mérete és színvilága lenyűgöző, és megfizethetetlen érzés, amikor az ember beleúszik egy rajba, egy ideig velük lebeg, aztán amikor megmozdul, a halak szétspriccelnek. 

Kirándulni, mozogni, sznorkelezni tökéletes hely Koh Tao, sok minden mást azonban nem tud nyújtani. A vásárlás nehézkesebb, a kisebb boltok mellett 3-4 közepes van csak, amelyek az évi kétszázezer turista kiszolgálását tartják szem előtt, vagyis chips, csoki és alkohol van, de egyébként nem sok minden. Figyelem: ha kártyával fizetsz, itt felszámolnak 3% kártyahasználati díjat is – ilyet nem tapasztaltunk a szárazföldön. A piacot, ahol a helyiek vásárolhatnak, és amit amúgy annyira szeretünk, itt nem sikerült megtalálni, emiatt kicsit kisebb gyümölcsválasztékkal kellett beérnünk.

Sairee és a strand közelében van egy hosszú sétálóutca-féle (robogózni azért lehet rajta), bárokkal, boltokkal, kiemelkedően jó tetováló-szalonokkal és mindennel, amit csak az ember akarhat. Itt van a legtöbb vendég, a legnagyobb "tömeg". A sziget déli részén kevesebb az ajándékbolt, az étterem és a bár, de azok is sokféle igényt kielégítenek. A szigeten egyébként minden kicsivel drágább, mint a szárazföldön, de még mindig olcsó az európai árakhoz képest.

Ami érdekesség, hogy sziget létére Koh Taón kevés étteremben lehet halat venni (rák és tintahal van). Minden rosszmájúság nélkül, vélhetőleg rentábilisabb és kevésbé melós a turistákat vinni körbe sznorkelezni, mint halászni. Rá lehet akadni persze halat kínáló helyekre, a hotelünkkel szemben van is egy, ahol remek catfish-t szolgáltak fel papayasalátával, de a recepciós is felajánlotta, hogy tud szerezni haltálat, ha szólunk... Naná, hogy szólni fogunk valamelyik este.

Ezen kívül az ételek kicsit currysebbek, mint kiderült: minél délebbre megy az ember Thaiföldön, annál jobban dominál a curry, ugyanakkor kevésbé fűszeresek-csípősek, ami pedig a turisták ízléséhez való alkalmazkodás miatt lehet. Mondjuk az jó érzés, hogy itt lehet azt mondani, hogy valami kicsit legyen csípős, és akkor tényleg kicsit az. Az ételek egyébként hasonlóak, fűszeres hús, rák, rizs, és néhány európaibb étel, például vannak pizzázók. A mi kedvenc helyünk, amit jó szívvel tudunk ajánlani a Sandwich Lady névre hallgat a sziget déli részén. Néha jólesik egy hagyományos szendvics, de készítenek ott a lányok olyan thai ételeket is, mint a pad thai vagy a pad kra pao (pad ka prow).  

Az éjszakai élet a sziget déli részén, ahol mi lakunk, minimális. Az éttermek kilenc körül bezárnak, és csak egy-egy bár van nyitva tizenegy-éjfélig. Könnyen az élet császárának képzeli magát az ember egy gin tonikkal nézve a tengert egy párnázott fotelből (miközben a szomszéd asztalnál alkar méretű füves cigit szívnak), de hajnalig tartó bulizásról szó sincs. A Sairee-strand környékén valószínűleg nagyobb az élet éjjel, ott azért szoktak lenni bulik, de úgy tűnik, ez a sziget elsősorban nem erről szól. Aki ilyesmit akar, az menjen a szomszédos Koh Phanganra vagy Samuira. 

Amit még érdemes tudni, hogy a november-december a monszun időszaka a szigeten (egyébként minél délebbre megy az ember Thaiföldön, ez annál inkább igaz) Ez nem azt jelenti, mint a filmekben, hogy huszonnégy órán keresztül esik az eső, és ki sem lehet lépni. Valójában egy-egy zápor vagy zivatar jön, ami azt eredményezi, hogy felfrissül a levegő, és olyan 27-28 fokra lehűl. A tenger és az ég ilyenkor is (nem csak vakító napsütésben) igazán gyönyörű tud lenni. Az egyetlen hátrány, hogy a vízben búvárkodás vagy sznorkelezés közben a szél és a hullámok miatt kisebb a látótávolság. Így is élmény, de aki kifejezetten ezért jön, annak a február az ideális, amikor akár harminc méterre is ellátni a víz alatt.

A tenger hőmérséklete szempontjából majdnem mindegy milyen hónapban vagyunk: huszonöt és harminc fok között változik általában az év során (most 28.6 celsius). Akit nem zavar, hogy nem a képeslapokról ismert szikrázó kék eget látja egy-egy bárányfelhővel (ahogy minket sem), cserébe még egy kicsit kevesebb turistával osztozik a szigeten, könnyebb találni privát öblöcskéket. A dolognak egy hátulütője van, sok szálláshely még nincs nyitva, illetve általában igaz, hogy a sziget eldugottabb részein rossz látni a szemétlarakónak használt, elhagyott, nem működő hoteleket, resortokat. Nem tudni, hogy ez még a Covid utóhatása-e, de a látvány mindenképpen szomorkás, lehangoló. 

Összességében azonban a sziget értékeléséről a legtöbbet talán az árul el, hogy úgy döntöttünk, meghosszabbítjuk az itt tartózkodásunkat néhány nappal, mert még van mit kiélvezni. Érdekesség, hogy ha ezt a bookingon tesszük meg, akkor az olcsóbb, mint ha a recepción jelezzük maradásunkat.