Egy hét alatt gyalog, biciklivel (e miatt furcsán néztek ránk a helyiek) és robogóval bejártuk Prachuap Khiri Khan húsz kilométeres körzetét. Na jó, leginkább csak észak-déli irányban mozogtunk, egyrészt mert a belső vidékeket az AH2-es soksávos, szinte áthatolhatatlan autópálya-féleség elvágja a várostól, másrészt nem is olyan nagy az a "belső" vidék, mert tizenkét kilométerre a tengerparttól már a burmai határ húzódik. A kisebb utak egyébként a tengerpart mellett jók, nem zsúfoltak, és szép is a táj. A falvakat meg szokni kell: a hipermodern szálloda a fabódék között nem egyszeri látvány.

Ha Prachuap Khiri Khanból délre indulsz és a rövidebb úton akarsz haladni, át kell vágnod a Wing 5 katonai bázison. a bázis jórészt ma nyitott, múzeumként is szolgál. Hétköznap annak, aki nem helyinek néz ki, áthaladáskor be kell írnia magát a kapunál a nagykönyvbe. A bázis területe szépen rendezett, a növényzet gondozott, az út mentén bicikliút is vezet. Középen egy felszállópálya húzódik, amin keresztbe át lehet haladni. Ezután kezdődik a beach... igen, a helyiek tulajdonképpen a bázison fürdenek.

Az Ao Manao (az ao az öblöt jelenti), amiről már irtunk, a törzshelyünkké vált ha fürdeni akarunk. Azt hiszem, ennél a kókuszos képnél (lent) nem kell több arról, milyen a hangulata. Egyébiránt a kókusz körül az a sok apró göröngy a mini rákocskák szorgalmas élelemkereső munkájának az eredménye. Amikor közéjük lépsz, egy pillanatig mintha az egész föveny megmozdulna, a rákok visszarebbennek apró kis fúrt lyukaikba.

 Az öbölből továbbmenve, és elhagyva a katonai bázis területét egy hátsó kapun, először egy kolostort találtunk. Kicsit kaotikusabbnak és túldiszitettebbnek tűnt, mint a városi, de lehet, csupán az európai szemnek. Körbesétáltunk, és a sok állatszobor mellett leginkább a kakasok száma lepett meg minket. Ekkor tettük fel magunknak a kérdést: hol vannak a tyúkok? Merthogy eddigi kalandozásaink során rengeteg gyönyörű kakas került elénk. Na de tyúk? 

A kolostort magunk mögött hagyva egy igazi halászfaluba jutottunk. A part itt is gyönyörű, van egy kis strandféleség, és egy nagy helyi halászkikötő. Nem hagyhattuk ki, eltekertünk a móló végébe, ahol éppen a halak kirakodását és válogatását végezték el. Hihetetlen barátságosak voltak a helyiek, nem csak engedték, hogy körbefotózzak mindent, hanem folyamatosan mosolyogtak és bólogattak, hogy hogyne, csak csináljam. Na, ezért érdemes a környéken halakat enni, mert biztos friss, ami az asztalra kerül.

 A víz mellől visszatértünk a faluba, és bár sejtettük, hogy sok mindent nem találunk már, ha tovább tekerünk, mégis nekiindultunk. Azzal szembesültünk, hogy annyi itt a kis szálloda, kiadó ház, mint a Balaton-parton, pedig turistát csak elvétve látni. Találtunk azonban két érdekességet: egy hotel udvarán egy feldiszitett ötméteres műfenyőt (harmincöt fokban, curry-illatban a pálmafák alatt érdekes volt) és egy sörfesztiválra invitáló táblát, illetve édesburgonyát válogató asszonyokat. Naná, hogy leballagtam közéjük: itt az édesburgonyának nem csak egy színe van.

A másik irányba, észak felé indulva a parton először is egy buddhista templom áll a hegy tetején, amiről már irtunk. A hegy túloldalán egy homokos partszakasz kezdődik, ami egy halászkikötőben (igen, itt is van egy) és egy apró természetvédelmi területben végződik. Ide is visz bicikliút az autóút oldalán. Láthatóan turistás a környék, mert számolatlan elegánsabb étterem húzódik a szárazföld felőli részén az útnak.

A part ívén két-háromszáz méteren keresztül vannak kikötve a hajók, amelyek kisebbek, családi vállalkozásnak tűnnek, szemben a délen található nagyobb kikötővel. A tulajdonosok a parton hálót javítottak vagy sörözgettek és nézték a naplementét.

Reménykedtünk benne, hogy itt majd fel lehet menni a sziklák tetejére, ahonnan az egész öblöt beláthatjuk, de sajnos nem. Az erdei út alig öt perces és egy mini-öbölbe visz ki, ahol a vízben egy szikla áll, maximum erre lehet felmászni, meg hintázni a fák alatt. A kis séta után megajándékoztuk magunkat egy fagylalttal, merthogy ez a halászkikötő turistabarát is.

A legtávolabbi pont, ahová eddig eljutottunk (egy következő alkalommal, amikor már robogót béreltünk) a Wa Ao Noi. A wat a buddhista templomot jelenti, az ao ugyebár az öblöt, a noi pedig kicsit jelent, és az öböl (halászhajókkal, természetesen) valóban kicsi – és három az egyben.

Ez a buddhista templom és kolostor egy egész más világ volt. Letisztult és magasztos... a nyugalom szigete, már ha el tudod kerülni a kutyákat, amelyek úton-útfélen ott heverésznek, és némelyikük azért elég morgós és félelmetes tud lenni.

A templom mögött a hegyen egy barlangban még egy híres fekvő buddha szobor is van. És így aztán megint lépcsőt másztunk.

A barlang kivilágítatlan és nedves, szóval óvatosan közelítettünk Buddhához, aki csendesen szunyókál a párás sötétben. A szobor gigászi méretei nem látszódnak a fotón, én mellé állva kisebb voltam, mint az alkarja. Látványával feltehetően kimaxoltuk Prachuap Khiri Khan környékének látnivalóit – szigorúan mondom: észak-déli irányban.

Persze a vidéknek más-más a hangulata, ha napsütésben vagy ha borús időben járod be. Szóval, mindig van miért újrázni.