Három napja vagyunk a kimondhatatlan és majdnem megjegyezhetetlen nevű Prachuap Khiri Khanban – ha nem lenne elég a hossza, a helyiek még másként is ejtik, szóval én ezt elengedtem. Ezt már nevezhetjük megszokásnak, vagy legalábbis kezd egy ritmusa lenni az itteni életünknek. Reggel felkelünk, megkávézunk és eszünk mellé valami péksütit. Ehhez tudni kell, hogy a zsemlét itt nem ismerik (update: találtunk egy spéci, farangokra optimalizált pékséget, ott van), sőt gyakorlatilag kenyeret sem látni, édeskés, töltött akármik vannak. Virsli, felvágott, sajt gyakorlatilag nincs, vagy ahol mégis, ott csillagászati áron. A jól megszokott otthoni dolgok közül egyedül a tojás számít itt is hétköznapinak (már ha nem rózsaszín). Szóval a megszokott reggelik helyett valami édes van a kávé mellé. Aztán délelőtt munka, mert hát azzal is haladni kell. 

Az előző blogbejegyzés úgy fejeződött be, hogy buszra ültünk. A hatórás vonatúttal ellentétben a busztársaság három órás utat ígért, s úgy sakkoztunk így még világosban fogunk megérkezni a végcélhoz – a városszéli buszmegállóban meg csak fogunk egy tuktukot vagy taxit. Nos, ember tervez, és mindenki más – aki nem végzi a dolgát – sikeresen elrontja ezeket a terveket.

Először is: megint leszakadt az ég, és a busz másfél órát esőben-viharban kellett haladjon kifelé a városból. Bangkok így is felfoghatatlanul hatalmas, hát még esőben. A kocsik alvázáig ért a víz, erőteljesen lassítva a forgalmat. S ha ez nem lenn elég, a sofőrünk kényelmes is volt: félúton megállt egy kisebb piacnál (szerintem jutalékot kapott a vásárlásokból), és kényelmesen megebédelt. Majdnem két órás késést szedtünk össze, és aztán nem is ott állt meg, ahol a megállója volt, egész egyszerűen leszállított bennünket egy benzinkútnál. Este.

A Délkelet-Ázsiába utazás kicsivel komplikáltabb móka, mint amihez Európában szoktunk. Az előkészületek között számos buktató akad. Ilyen például, hogy nem lehet thai bathot váltani Magyarországon, vagy hogy 45 nap ott-tartózkodás után kell vízum, ráadásul már beutazáskor kérhetik a továbbutazó repülőjegyet. A repjegy egyébként vagy drága vagy ha olcsó, akkor át kell szállni Indiában, de ki kell jönni a reptérről, így oda is kellene vízum... Szóval nem egyszerű. Mindennek a tetejébe, amikor már azt hittük, mindent elintéztünk, még a repülőgép indulási idejét is megvariálták. 36 órával az indulás előtt! És persze, hogy az Eva Airlines-nak nincs szombat-vasárnap ügyfélszolgálata sem Budapesten, sem Bécsben... Tíz óra alatt sikerült átfoglalniuk minket a későbbi gépre, nem kevés izgalmat átélve.