Eső és törzsi kultúrák – Borneó 2.

dscn0107_tanc.jpgA természet szépségeibe tett bepillantás után két és fél napot Borneó kultúrának megismerése szántunk (mentünk volna magunktól is, de az özönvízszerű eső egyszerűen bekergetett bennünket a múzeumokba). Elöljáróban elmondanék annyit, hogy a sziget maláj része nagyon sokszínű. A lakosság nagyjából negyven százaléka kínai (még a 19. században érkeztek, keveredtek, asszimilálódtak, de a sziget egyik nyelve a hokkien kínai), és vannak a szigeten őslakos törzsek, amelyből ötöt szoktak megemlíteni, a melanau, az orang ulu, a penan, az iban és a bidayuh (az utóbbiba tartozik a vezetőnk, a Főnök). A törzsek nyelve, öltözködése, építkezése, szokásrendje stb. eltérő, van amelyik fejvadász volt (bidayuh), van amelyik köpőcsövezik, van amelyik főleg kézműveskedik (textil, fafaragás). A kulturális sokszínűség felett pedig ott van az angol, mint közvetítő nyelv, köszönhetően Borneó történelmének.

338161140_1406969880098971_698101449782378555_n.jpg1841-ben a brit Brooke-család alapított dinasztiát a szigeten. Fehér Rádzsáknak hívták őket, és meghonosítottak több brit szokást, adminisztratív dolgokat, miközben nem mellékesen birodalmat építettek. Érdekesség, hogy a Fehér Rádzsák ellen harcol Sandokan (főszerepben Kabir Bedi, ha valaki emlékezne a sorozatra), aki a malájon belül is borneói volt. A Brooke-ok uralmának a japán megszállás vetett véget a második világháborúban, majd jött tizenhét év, amikor Borneó hivatalosan is brit koronagyarmat volt. Malajzia 1963 jött létre független országként, amelynek a két borneói tartomány, Sabah és Sarawak is a részévé vált. 

338214355_533103159009009_6161192452195252739_n.jpg

A felvezető után következzen a beszámoló. Az utunk ötödik napján a Főnök elvitt minket a Annah Rais Longhouse-ba a fennsík lábához. A longhouse kifejezés a bidayuh falut takarja, amelynek megvan a jellegzetes építési stílusa. Cölöpökön áll, a padlót félbevágott bambuszrudak jelentik, és lépcső-hidak kötik össze a különböző részeket, szinteket. A fedett folyosók és terek közösséginek számítanak, míg mindkét oldalon a családok otthonai vannak. A falu középpontja a headhouse, ahol a lakók összegyűlnek, gyülekező és spirituális tér, ahol mindig ég a tűz, és a koponyákat őrzik. Egy longhouse népessége a húsz-harminctól akár százig is terjedhet. (Turista is kipróbálhatja, milyen itt tölteni pár éjszakát, mert két homestay is akad.)

338186408_771396374383036_7881946892319921868_n.jpg

Beszélgetve egy helyivel, kiderült, hogy ezt az életet a mérhetetlen nyugalom és béke jellemzi, alapvetően növényeket gyűjtenek és termesztenek, azt eszik, és szívesen ülnek és csak nézik a gyönyörű tájat. Azonban itt is ugyanaz a gond, ami sok helyen vidéken: a fiatalok inkább elmennek, nem a tradicionális életformát választják. Volt időnk magunkba szívni a hangulat mellett a békességet is, mert egy órát néztük a szakadó esőt, közben kaptunk rizsbort és valami helyi whiskey-t. Mindkettő kellemes, mert nem túl erős, bár az utóbbi ízében a tokaji aszúra hasonlított leginkább.

339401029_881895242898773_515861501150919732_n.jpg

339243434_137943892565428_4924017715351095795_n.jpgA hatodik napra dzsungeltúrát terveztünk, de arra ébredtünk, hogy esik, így végül a klasszikus esőnapi program, a múzeumozás mellett döntöttünk. Kuching városa idén költöztette át és nyitotta meg a nagy Borneói Kultúrák Múzeumát öt emeleten, amely így Malajzia legnagyobb múzeuma lett. A belépő elég borsos itteni viszonylatban, 50 ringgit, de megéri, mert nem csak informatívak a kiállítások, de modernek és interaktívak is; ilyennek kell lennie egy huszonegyedik századi múzeumnak.

Kapott termet sziget élővilága, története (az első koponyától a huszadik század második feléig), de a leghangsúlyosabban az antropológia jelenik meg, a sámánizmustól a kereskedelmen, öltözködésen, kézművességen át a hitvilágig mindenről esik szó. Érdemes minimum két órát szánni a múzeumra, ha valaki hozzánk hasonlóan következetesen végignéz minden videót, elindít, meghallgat, megfog stb. mindent. Egy plusz tanács a múzeumlátogatáshoz: pulcsi! Annyira megy a légkondi bent, hogy a kint kényelmes póló-rövidnadrág kombóban az ember a falak között didereg.

337912094_563003668982484_4408702772913802388_n.jpg

Ha már belejöttünk, a hetedik nap folytattuk a kultúrálódást, és ellátogattunk a Sarawak Cultural Village nevű skanzenbe. Ez légvonalban huszonpár, kocsival majd negyven kilométerre van Kuchingtól, taxiappal 40-50 rinngit, de mint később kiderült, busz is van, minden órában ingyen. Vissza a városba már azzal jöttünk. A Sarawak Cultural Village-et kihagyhatatlan programnak mondták (és így is van), ezért az sem riasztott el, hogy a belépő 95 ringgit. Ám ha az ember előre megveszi online a jegyet (akár ellépve a kasszától a telefonon ott, mint mi), akkor csak 85.

337792353_475607368027396_5943688833859931862_n.jpg

336645582_741452054090332_4948504733321822551_n.jpgMaga a skanzen megéri az árát. Tizenhét holdon terül el, és a célja bemutatni a Borneón élő őslakos törzseket. Ennek jegyében minden a cikk elején említett törzsnek egy jellegzetes házát építették fel, amely be van rendezve, megnézhető, bejárható és mindenhol ott van a törzs egy képviselője, aki szívesen mesél, mutat meg dolgokat, készítenek hangszert is helyben, van, ahol ételt, jellemző tárgyat is árulnak. Mi ezek közül a cikászpálma-lisztből készült palacsintát kóstoltuk meg, kókusszal kifejezetten finom volt. A házak megnézése mellett afféle workshopok is vannak (sajnos nem mind működött), amelyek bemutatnak egy konyhai műveletet, ruhakészítést ilyesmi. A helyhez egy színházterem is tartozik, ahol napjában kétszer, 11:30-kor és négykor negyven perces előadás mutat be törzsi táncokat, zenét, ilyesmit. Az egész falu rendezett, rendben tartott, igényes, mindenféle érdeklődést képes tényleg kiszolgálni.

337215991_1642746199575297_8390873067732787718_n.jpg

339419563_616386516579363_1335615603075576667_n.jpgA környék ráadásul a skanzentől függetlenül is lenyűgöző. Egyfelől száz méter a tengerpart (ezért errefelé resort hotelek is vannak), ami bár nem különlegesen szép, és víz már túl meleg, a látványért megéri. És ezt csak fokozza, hogy a skanzen és a part hátterében ott magasodik a Gunung Santubog csúcs, ami bár csak 810m magas, a tengerparton állva ennél sokkal többnek tűnik. Erre felmászni egy külön kaland lett volna, létrákkal, kötelekkel, de sajnos az ittlétünkkor ez az út le volt zárva.

339244501_765532808317225_2705751709880756611_n.jpg

339265483_1218788465669046_8647829419893932406_n.jpgAz utolsó napjainkon végül az a szerencse ért minket, hogy elmentünk a Főnök hétvégi házába, amit csak Almost Heaven-nek, majdhogynem mennyországnak nevez, találóan. A telken igazából két ház áll, ennek oka, hogy nem akarta kivágni egy régi duriángyümölcsfát, így egymástól függetlenül két épületet húzott fel. A kisebbik olyan igazi kuckó, belül ötvözve a helyit és a modernet. A nagyobbik maga a csoda. Oszlopokon áll, tisztán fából, konkrétan vasfából van, faragások és törzsi dolgok díszítik, találhatóak benne hagyományos bidayuh kések, fúvócső és rengeteg olyan tárgy is, amelyet a Főnök az utazásai során gyűjtött össze. Az összkép otthonos, eklektikus, különösen mivel keveredik a huszadik századi kényelemmel, a faragott sámánszobor után a fürdőben jakuzzi is van. 

A Főnök otthona az illusztrációja volt annak, miért lenyűgöző Borneónak nem csak a természeti világa, hanem a kultúrája is, ahol együtt, egymás mellett megfér minden. Elhagyva a szigetet egy dologban voltunk biztosak:  visszajövünk, és megpróbálunk még többet megismerni belőle, mind a dzsungellel borított hegyekből, mind a törzsi kultúrákból. 

339470724_242148531561440_979018536273415626_n.jpg