A thaiföldi utunk során eddig következetesen kerültük a két leginkább turisták által felkapott helyet, Phuketet és Pattayát, de végül úgy hozta a sors (na jó, volt némi köze hozzá útitársunk nyaggatásának is), hogy kilenc napot Pattayán töltöttünk. Ez pont egybeesett egy munkánk leadási határidejével is, így jóval kevesebbet tudunk nézelődni a városban, mint terveztünk-szoktunk. Ezért, és mert (majd a képeken látszik) a város gigantikus tengerparttal rendelkezik, ráadásul mélyen benyúlik a szárazföld belsejébe is, ez a beszámoló nem lesz teljes értékű leírása a kedvelt nyaralóhelynek, inkább csak a melós órák között szerzett villanásnyi benyomások összessége. 

Pattaya a huszadik század közepén még kis halászfalu volt, azóta viszont igazi nyaralóvárossá nőtte ki magát, mint ilyen talán a legismertebb Thaiföldön, évente több millió látogatóval. Mindössze száz kilométerre található délre Bangkokból, és a fővároshoz való közelsége hozzájárul a népszerűségéhez, mert könnyen megközelíthető. A bangkoki reptérről (és a város más csomópontjairól) rendszeresen indulnak buszok, ezekkel nagyjából két óra Pattaya. Maga a város százhúszezres, de mint Magyarországon a Balatonnál, eléggé egybenőttek vele a szomszédos kisvárosok, így egy magaslati pontról lenézve, ameddig a szem ellát, beépített partokat, kisebb épületeket és magas toronyházakat látni.

Egy ekkora városban a szállás környékének kiválasztása az első, mindent eldöntő kérdés, és mivel mi dolgozni ÉS strandolni szerettünk volna, evidens volt, hogy minél közelebb költözzünk a parthoz, de nem Pattaya központi részébe, ahol hatalmas a buli minden nap. Végül Dongtan Beachnél találtunk szállást, amely a délen fekvő, népszerű Jomtien városrésszel határos, és van saját strandja. Az ágyamból láttam a távolban a tengert, de azt kell mondanom, nem csak ezért volt jó választás: a kapaszkodós kisbuszokkal (10 báth/100 forint a jegy) bárhova el lehetett jutni, étterem, masszázsszalon volt az utcában bőven, de ráadásul megkaptuk a pihenés lehetőségét is – nem volt a közelben őrülten tomboló buli, csak élőzenés bárok.

A hotel elhelyezkedése egyszerre volt szerencsés és szerencsétlen. A víz, a boltok, éttermek, füvezős helyek közelsége kényelmes volt, de ezen a részen orosz turisták laktak nagy számban. Mit nagy számban? A szembejövő nem thai emberek 80% orosz volt, és minden ehhez igazodott. A helyiek jobban tudnak oroszul, mint angolul, eleve oroszul szólítanak meg, oroszul van kiírva minden, orosz az étlap, mindenben kapor van, néhol még kvászt is árulnak stb. Nagyot pislogtam, amikor gyévuskának szólítottak...  De amikor már-már kezdtem Oroszországban érezni magam, jött egy meglepő kedvesség egy helyitől. Például éjjel egykor (a bárok-éttermek zárása után) egy pálcikás-hús árus szíve megesett rajtunk, és ajándékként a szomjas magyaroknak valami gyümölcspálinka-félét osztogatott, kísérőnek pedig sózott uborkát meg káposztát adott hozzá. Jelentem, sokkal finomabb, mint az ember gondolta volna.  

A látogatóközönségtől és a városrésztől függetlenül Pattaya egyik fő vonzereje az összesen vagy húsz kilométer hosszú tengerpart. Biztos van, akit szórakoztat ez a program, de nekünk a strandolás úgy néz ki, hogy lemegyünk, fürdés-úszás, fél óra száradás, napozás (mindez szigorúan három után), és kezdünk unatkozni. A víz nem olyan áttetszően tiszta, mint sok más helyen Thaiföldön, de kellemesen meleg, olyan 28 fokos februárban. A part rendezett, a homok színe és durvasága partszakaszonként változik, ahogy az is, hogy milyen gyorsan mélyül a víz, de fürödni mindenhol kellemes élmény. Talán a Jomtien Beach a legszebb, de mivel egybefüggnek a strandok egy nap alatt körbe lehet strandolni Pattaya déli részét. Az ott létünk alatt végig elég nagy, erős hullámok voltak, inkább ugrálni benne, mint úszni.  

A strandoláson túl a város az éjszakai életről híres, amelynek a középpontja a Walking Street és a Beach Street Pattaya középpontjában. Az előbbi afféle vigalmi zóna, amely valamikor a szexiparról/szexturizmusról volt híres, de ez mostanra érdekességgé, bulivá változott. Az utcában hullámzik a tömeg, fiatalok (kevesebb) idősebbek (meglepően sok), néha családok, mindenféle náció képviselői, míg két oldalon bárok és szórakozóhelyek sorakoznak. Vannak köztük akkorák, amibe beférne egy kisebb magyar város teljes lakossága, és bömböl a zene. Ennél érdekesebb, hogy a bárok táncoslányokkal (néhol ladyboyokkal) csábítják be a vendéget, akiket csinos/hiányos ruhában kiterelnek leülni, ácsorogni beszámozva (!) és mosolyogva köszönnek, integetnek, próbálják felhívni a figyelmet magukra. Az egész sokkal inkább üzlet és kabaré, mint amennyire szexi vagy erotikus. Közben – szintén marketing célzattal – idős asszonyok vagy fiatal férfiak az ember elé tolnak laminált A4-es lapokat, amin különböző pózokban szeretkező párok stilizált rajza, rossz minőségű fényképe van, és elmondják, hogy ha ide-oda bemész, ott jön ez a fajta „műsor”, sőt megtudhatjuk, hogy egy pingponglabda mennyi mindenre jó lehet. Szóval prűd embereknek nem való a Walking street, na meg tömegiszonyosoknak sem. Igazából egyszeri turista szemmel nem is ez utóbbi kettő a gond, hanem a kínai és indiai férfi turisták hordái, amiből kellemetlenül sok járja az utcát éjszaka.

A sétálóutcáról kiérve jön Pattaya központi részének a strandja, amely mellett egy sétány megy, boltokkal, éttermekkel, de a legjobb program (szerintünk) venni valamit egy boltban, és leülni vele a homokba naplementét nézni. Ez általában egy olyan program, amivel nem lehetett hibázni, a város a fekvése miatt ráadásul a lehető legtökéletesebb lehetőséget nyújtja alkonyatkor erre. Mi Pattaya egyéb látnivalói közül a hegyen található Buddha-szoborhoz másztunk még fel a kilátásért, majd különféle kisebb ösvényeken tovább mentünk egy másik kilátó dombra, ahonnan tökéletes kilátás nyílt az egész városra és a tengerre, ami elnyúlik a végtelenbe.

Apropó, tenger. A város Walking street-közeli kikötőjéből rengeteg hajó indul a tengerre. Nem csak a lemenő napot megkergetni, de éjszaka is... viszik a bulizni vágyó közönséget ki a vízre. Nem nehéz megtalálni őket, fényárban úsznak már alkonyat előtt is.

És persze mindezeken túl Pattayán enni és inni lehet bőven. A kedvenc helyek továbbra is kis műanyag székeket kirakó, nagyon helyi éttermek (helyi ízzel és csípősségi fokkal), de itt felfedeztünk két személyes kedvencé vált helyet is. Az egyik, hogy a 7 Eleven üzletek mindenhol árulnak frissen készített kávét, tucatnyi ízesítéssel és formában. A szállásunktól húsz méterre (a tengertől harmincra) lévő bolt elé egy kis kávézó módjára még székeket-asztalokat is kipakoltak. A lehető legolcsóbb és kényelmesebb változat volt itt inni egy kávét (karamellás, cukormentes latte, nyamm), venni egy ananászos vagy tarós-kókuszos péksütit mellé, és ott olvasni vagy dolgozni.

A másik hely, ahová végül gyakorlatilag minden este elmentünk, egy éjszakai piac volt, abból is persze orosz (Russian Night Market), de eltekintve attól, hogy végig orosz zene szólt, itt sokféle ételből lehetett válogatni. A hagyományos thai meg a seafood ételek mellett volt lazacgrill, szushi, sőt egy görög büfé is tatzikivel, muszakával és hasonló csemegékkel. Tíz nap alatt sem találtunk jobb vacsorát: venni egy rákot vagy választani egy halat, meggrilleztetni, majd leöblíteni egy sokgyümölcsös smoothie-val.

Az összkép azonban így is erősen kettős. Lehet, hogy csak azért, mert tényleg a napok felét munkával töltöttük, és nem néztünk meg látványosságokat (nincs is sok a város méretéhez képest: Sanctuary of Truth, botanikus kert, Siam Park és lehet elefánton lovagolni és tigrist simogatni... hááát...), de nem értjük Pattaya egyébként vitathatatlan népszerűségének az okát. Lehetséges azonban, hogy csak nem tudunk orosz fejjel gondolkodni...

(Bár megeshet, hogy nem is Pattayán, hanrm egy idegen bolygón jártunk... ahol két nap van az égen.)
:)