Két nappal ezelőtt megérkezett a gépünk Siem Reapbe, és elkezdődött a kambodzsai kaland. Az országról szerzett első benyomásokat könnyű összegezni: a város nagyon turistás, cserébe fejlettebbnek hat, mint Thaiföld, rengeteg szálloda, étterem van, és a legjobbkor jöttünk, mert szilveszter előtt a bulinegyed fel van díszítve, színpadok vannak felállítva a tereken, és láthatóan minden a közeledő dátumválasztó éjszakáról és a szórakozásról szól.

Ehhez mérten kifejezetten szerencsés, hogy a szállásunk, a House of Mango (bár mangóknak nyoma sincs) egész felső szintje, lényegében egy hetven négyzetméteres lakás, tíz perc sétányira van a központtól (vagy egy-két dollárnyi tuk-tuk utazásra), de egy nyugis helyen. A nyugis ez esetben azt jelenti, hogy helyi házak között, ahová egy rémes földút visz be. Cserébe kutyaugatás, reggel a kakaskukorékolás és a felkelő khmerek életének, beszélgetésének hangjai adják az összes zajt, nincs autó, tömeg, szmog.

Eddig egyelőre sok városnézést nem csináltunk, próbáljuk kiheverni a bangkoki száz kilométernyi gyaloglást. Ennek következtében az első pár napban főleg csak sétálgattunk, és beültünk enni-inni, beszélgetni, főleg, hogy egy magyar barátunk is csatlakozott időközben. Siem Reap fő bulirésze az úgy nevezett Pub Street, ami pontosan az, amit a neve jelent, egymás mellett rengeteg kocsma, bár étterem, mindből szól a zene, és valójában mindegyik teljesen alkalmas arra, hogy ez ember egy olcsó (egy dolláros) sör felett elücsörögjön és nézelődjön. Plusz jó pont, hogy itt a free wifi a legtöbb helyen magától értetődő, bár ez azt is jelenti, hogy beszélgetés és közösségi élet helyett mindenki a telefonját nyomkodja az asztal körül.

Kambodzsa megannyi dologban különbözik Thaiföldtől, aminek történelmi okai vannak. Az ország francia Indokína része volt, és ez rányomja a bélyegét a kultúrára. Ennek jele (aminek nagyon tudunk örülni), hogy a sok édeskés thai buci után itt baguette szinte mindenhol beszerezhető, a kis boltokban a szokásos kínálat (benzin, víz, sör) ezzel egészül ki. A francia nyelv használata is elterjedt, fehérként nekünk automatikusan bon jour-ral köszönnek a szembejövők. A közlekedés is visszatért a "normális" jobb oldalra. A kulináris élvezetek terén sokkal több az európai-amerikai étterem, görög, mexikói, hamburgerező és pizzázó, láthatóan a külföldi igények kiszolgálására törekszenek.

Ezzel együtt egy khmer kostolótállal kezdtünk első nap. A tapasztalat, hogy hasonló a thai-hoz, rizs és rizs/üvegtészta alapú, ám kevésbé csípős és fűszeres, és könnyebben keverik a zöldségeket a gyümölcsökkel – levesben is. Sörből nagyobb a választék, és az is változatosabb, még barna és stout Angkor is kapható. A fizetés, a pénznem is érdekes, mert automatikusan mindent amerikai dollárban ésvagy kambodzsai rielben számol mindenki, a nagyobb boltokban a pénztárgép mindkettőt kiírja. Ha az ember dollárban fizet, a visszajárót már minden esetben rielben kapja, ami nagyon sok nulla. Egy riel ugyanis 0,09 forint, vagyis egy baguette 1000-2000 riel, és nem nehéz öt-tízezreket fizetni pár apróságért. Jó tanács: aki erre jár, figyeljen a dollár épségére, nem szeretik a gyűrött pénzt (a rielre ez nem vonatkozik).

Közlekedés terén itt a tuktuk még elterjedtebb, mint Thaiföldön, mondhatni ez az elsődleges közlekedési eszköz, ha az ember nem bérel robogót (mivel hárman vagyunk, nekünk is egyszerűbb). Ez annyira elterjedt, hogy a bolt-szerű taxirendelő appnak itt tuktuk verziója van – PassApp Driver –, ami olcsóbb, mintha az ember csakúgy leint egy sofőrt, és alkudozni kezd vele (ha nem alkuszol, egy egydolláros útért ötöt is elkérnek). Az alkudozás itt az éttermektől és boltoktól eltekintve egyébként természetes, bolond, aki kifizeti az elsőnek mondott összeget, a fele-kétharmada reálisabb. Összességében három nap alapján Siem Reap pedig pont annyira város, mit bárhol másutt a világon, kombinálva valami nyugalommal, segítőkészséggel, a rohanás hiányával – ami jól esik.

Ebből egyedül a szilveszter (sőt már az azt megelőző nap) a kivétel. A helyiek kétszer csapnak hatalmas bulit az év búcsúztatására, egyszer december 31-én és egyszer a kínai újévkor január végén. Ennek jelenként már 29-én, amikor az érkezésünk után este kimentünk a városba, rácsodálkoztunk, hogy minden fel van díszítve, 2023 és Happy New year feliratok lógnak mindenhol, a kocsmautca és a folyópart környékének egy része le van zárva az autók elől, mindenütt árusok vannak a szokásos pálcikás ételekkel (amik viszont kevésbé finomak, mint a thai testvéreik) és felhúztak több színpadot is, egyet a központi parkban és egy másikat egy kis téren a pub streetnél.

Itt már szilveszter előtt is koncertek voltak esténként, és sok bulizó ember, de ami 31-én este következett, arra nem számítottunk. Akkor embertömeg hömpölygött a folyóparton és a belső utcákon is, hogy úgy kellett átfurakodni, mintha az ember egy koncerten az első sorba akarna jutni. A bárokból és az utcára kitett hangfalakból is bömböl a zene, mindenhonnan más. A kakofónia nyomasztó hatását ellensúlyozza az az utcai fiesta, ahol a több ezer ember bulizik együtt. Különös élmény, hogy amikor megszólal a khmer-Majka, akkor két utcányi tizenéves fiatal ugrik fel és énekli a számot egy sörrel a kezében.

A tömeg hátulütője, hogy miután kiélveztük ezt a koncerthangulatot, be akartunk ülni valahová, ám tíz után már egyetlen kocsmában sem volt hely, pedig kocsmából van elég. Így végül a sörünkkel/borunkkal a folyóparton ücsörögve, a tűzijátékot nézve búcsúztattuk a 2022-es évet, és bombáztuk az otthon lévőket a jövőből küldött (itt is 6 órával előrébb járunk) BUÉK-üzenetekkel.

Az új év meghozza majd a kambodzsai felfedezőutakat is, a következő napokon a betervezett munka mellett kilátogatunk Angkor Watba és a Tomb Raiderben is látott helyszínekre, többek között a Kulen-hegyi vízeséshez. Majd beszámolunk róla...