Ahol európai turista ritkán jár – Vung Tau

img_8675_naplemente.jpgSaigonból az utunkat a vietnámi körutazás koncepciójának megfelelően dél felé folytattuk, újra kijutva a tengerpartra.  Eredetileg Côn Đảo szigetét néztük ki, amely minden leírás szerint igazi földi paradicsom, de végül praktikus okokból (megközelítés problémássága, idő- és költségkeret stb.) változtattunk a terven. Vung Tau városa (vietnámi írásmóddal Vũng Tàu) úgy került a képbe, hogy onnan jár a komp a szigetre, és némi netes kutakodás után kiderült, hogy ez a város is megérhet egy látogatást. Bár Côn Đảo után fájt kicsit a szívünk, és elhatároztuk, ha legközelebb errefelé járunk, feltétlen elmegyünk oda, azért a Vung Tauban eltöltött egy hét remekül sikerült – mondjuk, fehér embert alig láttunk, s ha igen, többnyire az is hetven fölött járt.

dscn9392_halaszhajo.jpgVung Tau egy félmilliós város, tartományi székhely, amely Saigontól légvonalban mindössze hetven (közúton bő száz) kilométerre van, ezért a vietnámiak között nagyon kedvelt belföldi úticél, ha valaki ki akar szabadulni a városból kicsit strandolni, pihenni. A megközelítése is egyszerű, óránként van busz legalább ötféle busztársaság szervezésében, és van Saigon belvárosából gyorshajó is. Mi az utóbbi választottuk, bár picit drágább a busznál (egy buszjegy 3500 forint, a hajójegy 5000 forint), de a Saigon folyón lefelé hajózva az elején elképesztő ipari és logisztikai létesítmények vannak, aztán meg mangrove-erdők, végül a hajó a nyílt tengerre is kimegy, szóval kifejezetten élvezetes. Ráadásul feleannyi idő, mint a busszal döcögni.

dscn9459_torony.jpg

dscn9478_kikoto.jpgVung Tau az elhelyezkedésének megfelelően turistákra optimalizált város, tele éttermekkel, boltokkal, szállásokkal. Ugyanakkor ellentétben minden korábbian látott tengerparti várossal az országban, itt elvétve jön szembe fehér ember. Ráadásul a vietnámiak közül is legtöbben csupán hétvégére jönnek le Saigonból a tengerhez (ezt láttuk az érkezésünk napján), vasárnap délután százával indulnak a buszok, minivanek, autók vissza, és hétköznap béke, csend és nyugalom van.

Szállások terén csillió lehetőség közül lehet választani, mi egy kis családias hotelt választottunk (Rio Hotel and Apartments), amit azért érdemes külön megemlíteni, mert bár egyszerű volt, a házigazda Lily és a férje kedvessége már az érkezésünkkor meghatározta az érzéseinket a hely kapcsán. Először is az útközben megrokkant bőröndünket némi dróttal meg csavarhúzóval tíz perc alatt megcsinálták. Ha bármi gondunk volt a szobával, öt perc múlva már intézkedtek is. Ráadásul az első (szombat) este, leültettek az asztalukhoz és megkóstoltattak helyi ételeket és italokat. Kaptunk házilag főzött rizsbort és szederpálinkát (mondjuk epernek hívták, de a mutatott képen szeder volt), mindkettő inkább likőrféle, de nagyon finom. Kísérőnek pedig mindenféle savanyított furcsaságot, rákot, mangót, zöldséget. Végül az egész csúcspontjaként a szomszéd (aki közben a feleségével videótelefonált), hazaszaladt és hozott húsos, zöldséges ételt, hogy azt az asszony küldi. Szóval így kezdtük – icipicit becsípve – a Vung Tau-i hetet, és a következő napok is ilyen élvezetesen, békésen teltek, ennél alkalmasabb helyet keveset találtunk a workation-re.

Reggel (tízkor) néha elmentünk fürdeni egyet a város két strandjának egyikére, mert kb. félúton laktunk közöttük.  Az úgynevezett hátsó strand (Back beach) több kilométer hosszú, homokos part, de itt erős a szél, nagyok a hullámok. Végig kint volt a fekte zászló, így a sekélyebb vízben lehetett csak megmártózni.

dscn9513_viharos_ido.jpg

img_8361.jpgA Front Beach, vagyis az első strand apró, főleg a helyiek látogatják, de tisztább, a víz sima, úszni is lehet. Pluszban, talán a hullámok hiánya, vagy a kevesebb turista miatt, tisztább is. A rövid strandolásoktól eltekintve délelőttönként nagyrészt dolgoztunk, egyrészt mert muszáj volt, másrészt mert durva volt a hőség, kint nem lehetett megmaradni, csak ebédelni ugrottunk ki. Délután, amikor megvolt a szieszta/munka és négy óra után a hőség is csillapodott, elindultunk megnézni a környék nevezetességeit.

A város három domb között húzódik, tehát sétálni bőven lehetett. Az első nap kombinált utat terveztünk. Olvastuk, hogy van egy Kőrösi Csoma Sándornak szentelt sztupa a városban, és egy 2012-ben készült blogbejegyzés leírása alapján megpróbáltuk megtalálni. A környék azonban eléggé átépült azóta, így végül mindenhol kerítésbe ütköztünk. Végül aztán kicsit csalódottan elindultunk felfelé a hegyre, aminek van egy Pig Hill nevű kilátópontja, ahová úttalan utakon és bódék közt lehet felmenni, de csodás a kilátás.

dscn9536_viharos_strand.jpg

dscn9553_jezus.jpgKörbemenve a hegy tetején van egy Jézus-szobor is, amely a Rio de Janeiro-i ikonikus szobor mása, csak persze jóval kisebb méretben. A hegyről való lejövés külön kalandot tartogatott, mert a körbevezető ösvény helyett egy lépcsőn jöttünk le, és zárt kapuba, szöges kerítésekbe futottunk bele. Már a kimászás legjobb helyét terveztük, amikor találtunk egy kutyákat etető alakot, akivel nagy nehezen sikerült megértetni, hogy ugyan engedjen már ki minket.

Másnap a másik hegyet céloztuk meg, amin a vallási változatosság nevében egy aranyszínű ülő Buddha szobor van, és a kilátás nem a tengerre nyílik róla, hanem magára Vung Tau városára.

img_8560_buddha.jpg

dscn9627_katonak.jpgA hegyek megmászásán és a kilátás kiélvezésén kívül két érdekes múzeumot is találtunk. A Robert Taylor fegyvermúzeum egy brit férfi gyűjteménye mindenféle ország fegyvereivel, egyenruháival, kitűntetésekkel, plakátokkal, több épületben, több emeleten. Eszméletlenül sok kiállított tárgy van, amelyek között másolatok és igaziak egyaránt megtalálhatóak. Mi vagy másfél órát bóklásztunk benne, és ami külön plusz volt, hogy rajtunk kívül egy lelket sem érdekeltek a fegyverek hétköznap kora délután.

img_8609_borton.jpgA másik múzeum Vung Tau földrajzát és történelmét mutatta be, ahol újra szembesültünk azzal, hogy mennyire nézőpont kérdése a háború, a kommunista párt hatalomra jutása az országban. Egyébként érdekes beszélgetést folytattunk a házigazdánkkal is erről, aki angolt tanult az egyetemen, majd a kommunisták hatalomra jutása után nem kapott munkát, mert nem volt ideológiailag elfogadható, így évekig citromot árult a piacon. Egyébiránt hét gyermeke van, eltartotta és felnevelte őket mindezek ellenére. Hátborzongató volt hallgatni a világ végén a hasonlóságot a hazai történelemmel.

img_8399.jpg

Jövet-menet útba ejtettünk pagodákat, amelyekből három-négy csodaszép is van a városban. A sétákat és múzeumi látogatásokat általában azzal zártuk, hogy a front beach partszakaszán néztük a naplementét vagy már sötétben a halászhajók fényeit egy sörrel, ciderrel a kezünkben.

dscn9500_ejjel.jpg

Hazafelé pedig kikerestük a legjobb vacsorázó-helyet és vagy beültünk vagy boldogan az ételes dobozokkal felszerelkezve bekucorodtunk a légkondis szobába. Az evés egyébként is a legnagyobb élvezetek közé tartozott a városban, a vietnámi gasztronómiai élményeink megérnek egy külön blogbejegyzést, ami már készül.

img_8691.jpg

Az biztos, hogy fájó szívvel hagytuk el Vung Tau-t a csodás hét után, amin csak az javít, hogy új ország és új kaland kezdődik, irány Malajzia.

img_8686.jpg