Csak eljött az idő, amikor rászántuk magunkat, hogy elindulunk kismotorral a szárazföld belseje felé is. Az autóúton átkelés volt az egyetlen neuralgikus pont: a thai utakon lévő kissé kaotikus helyzet aggasztott minket, de úgy voltunk vele: lesz, ami lesz. Gyorsan kijutottunk végül Prachuap Khiri Khanból, és kettőt se pislantottunk, máris kókusz- és ananászligetek között száguldottunk – na jó 40-50 km/h sebességgel. Egészen addig élveztük is, míg tudtuk merre járunk. Na de aztán...

Aztán teljesen elvesztettük a tájékozódási képességünket. Nem segített sem a google, a helyiek pedig kifejezetten rossz irányba igazítottak el bennünket. Hogy mennyire közel jártunk az országhatárhoz, az akkor lett nyilvánvaló, amikor megláttunk egy hatalmas táblát az út fölött keresztben: "Welcome to Thailand".

Az út mentén egyébként ilyen kis boltok álltak, utolsó reménysugárként, ha kifogyna a 95-ös a tankból (400 forint egyébként egy liter belőle). Whiskys üvegekben árulják:

Na jó, a kétségbeesés kereszteződéseiben társaságunk is akadt:

Még a buddhista templom is elhagyatott volt. Úgy ötven felénk rohanó kutya kivételével élőlényt nem láttunk az udvarán. A szentélyen rács volt, az egyetlen templom, ahova nem tudtunk belépni. A kutyák miatt nem is nagyon akartunk közelebb menni.

Mindenesetre itt láttam a legnagyobb orrú Buddhát a Buddhák között, amik valaha elém kerültek. Mondjuk, a karja is kicsit hosszabb a kelleténél... de úgy sem látják sokan

Valahogy aztán mégiscsak visszakeveredtünk a városba, a már ismerős Wing 5 hadibázis mellett. Megkönnyebbülve tértünk rá a járt útra a járatlanok után. Illetve pár napja nem engedtek be a bázis belső részére, ahol az aktív katonai kiképzés is folyik, most viszont igen.

Két látnivaló van itt: az egyik a hegyen élő langúrkolónia... A langúrok másik neve: közönséges hulmán. Eredetileg Pakisztán-Nepál környékén honosak, itt egy alfajuk látható, az indonéz közönséges hulmán, amelyből mindösszesen 2500 példány él a világon. A légibázison persze nem lehet fotózni, kivéve itt.. Barátságosak, nem tolakodóak vagy agresszívek, akár a kezedből elveszik az ételt. 

A legbosszantóbb egyébként az, hogy az eddig látott öblök és tengerpartok közül a Wing 5 parti sávja a leggyönyörűbb. Hát, lenyúlta a hadsereg, nincs mese...

...a másik látnivaló a a 41-es japán partraszállás emlékének berendezett múzeum. 

A japánok 41. december 8-án hajnalban érkeztek az öbölhöz, elsöprő túlerővel. Harminchárom óráig tartott a küzdelem (nem csak itt, hanem pl. Bangkokban is), aztán a thai kormány úgy döntött, hogy inkább a japánok, mint az amerikaiak, úgyhogy szövetséget kötöttek.

Ottlétünkkor éppen egy japán csoportot navigáltak körbe az épületben. Közben kint valamilyen eseményre készülődve, a kiskatonák a szobrokat mosták le és a múzeumparkot rakták rendbe.

A bázis után délnek indultunk, mert hírét vettük egy tudományos park létezésének, planetáriummal, óceánáriummal meg minden mással együtt. Kalandos út vezetett oda, az időnként le-leszakadó ég azért eléggé megemelte a belvizet. Kismotorral kihívás volt... Mindenesetre átázott cipőkkel folytattuk utunkat.

A helyet megtaláltunk, nagy volt, érdekes és rettenetesen kihalt. Mindezzel együtt zárásig körbejártuk. A végén már csupán egy kapu volt nyitva... nem volt könnyű megtalálni.

Prachuap Khiri Khanba visszamenet még sikerült lőnöm egy fotót bivalyokról is.

Ami elmondható: a környék tele van ültetvényekkel és csodálatos dombokkal. Érdemes volt körbenézni, nem bántuk meg.